Futóklub

2014 tavaszi „Futó-klub” élet

A Tápió Völgye Közhasznú Alapítvány támogatásával megalakult „Futó-klub” idén tavasszal ismét megmérette magát több alkalommal is. Elsőnek április 13-án Budapesten a Vivicitta 7 és 21 km-es távjain léptünk a versenyek „mezejére”! Lovas Bence és József tagjaink először élhették át azt, amikor egyszerre több ezer futóval rajtolnak el. Ez doppingolóan hatott rájuk, mert mindketten remek idővel értek célba.

Május 11-én a Tárnoksprint Egyesület meghívására csapatunk 14 fővel vett részt a X. tárnoki tófutáson. Klemné Zabó Ágnes tárnoki futónagykövet felajánlása alapján a gyermek indulóink ingyen nevezhettek a versenyre. Hárman 2,7 km-es távon vágtak neki az esőtől vizes tóparti fűnek. Itt Megyes Martin a 10 év alatti fiú kategória 55 indulója közül mindenkit megelőzve az első helyen végzett! Juhász Máté 11., míg Juhász Lídia a lányok között a 48-ból 15. lett.

Ezt követően a 6,5 km-es távon tíz györgyei futó indult, ahol a a 14 év alatti fiú  kategóriában Varró Lackó 5., Molnár Milán 6., Lovas Bence 10., Molnár Márk és Vágány Dani a 15-16. helyet szerezte meg, a szintén népes mezőnyben.

Lesták Fanni, lelkes tagunk a 14-18 év közötti lány kategóriában 3. lett. Ezzel is öregbítve a györgyei futók hírnevét.

5 felnőtt futónk a 6,5 és a 26 km-es távon tisztes helytállással, a legnagyobb nem tárnoki különítményként mutatott példát kitartásból és szurkolásból.

Hazafelé indulva megállapítottuk, hogy a csapat 2 dobogóval és számos jó eredménnyel remekül teljesített. Nem csak egyen pólóval, de egy igazi csapatélménnyel lettünk gazdagabbak. Köszönet ezért a tárnoki futótársaknak. Hálából mi is meghívtuk őket a III. Falunapi futóversenyünkre. Reméljük eljönnek!

A május további versenyeket hozott. 1 fő futó és 1 fő biciklis indulóval részt vettünk a Tápió felső részén tevékenykedő Tápiómenti Tömegsport Alapítvány által május 24-én rendezett Tápió-maratonon. Itt a leghosszabb 42 km-es távot teljesítettük. Mivel a Klub több tagja egyben györgyei zenekaros is, így fellépés miatt csak a jelképes részvétel és a tisztes helytállás jutott nekünk.

Júniusban Kecskeméti Mercedes futáson igazi forróságban futott Lovas Bence és Józsi egy kellemes 10 kilométert.

Aztán lelkes és bevállalós csapatunk 21-én úgy gondolta, hogy elég az állandó „jólnevelt” futásokból. A györgyei síkot és focipályát felcserélnél valami extrémebbel. Így fogtuk magunkat és elindultunk Nyáregyházára, ahol a Motocross pályán került megrendezésre a Brutálfutás 3.0. Ez egy nehezebbnél, nehezebb akadályokkal teletűzdelt 7 km-es megmérettetés volt. A futók igazán kipróbálhatták magukat a vizes-árok dagonyájában, a szögesdrótos kúszópályán, álcahálók alatt, szalmabálák között és fölött, füstkamrában, sármedencében, mezítláb elrajtolva a királydinnyék között, s mindezt dombról le-fel, erdőben oda-vissza futva! Nagy élmény volt, amelyről a képek is beszélnek.

De ahogy a beszámoló a tavaszból belenyúlt a nyárba, úgy az újabb versenyek már itt vannak az ajtóban. Mikorra az újság megjelenik, már túl leszünk a hortobágyi délibáb-futáson, ahol a már tavaly is részt vett csapat ismét dacol a tűző nappal és a kegyetlen hőséggel. És amint hazaértünk, itt lesz a III. falunapi futóversenyünk. Itt hazai pályán mozogva, bízunk a klub szokásos jó szereplésében.

Ősszel pedig újra „brutálkodunk” Pesten a népstadion lépcsőin és alagútjaiban. A nemzetközi fél- és teljes maratonon. Szóval nemesen végrehajtandó terveink vannak a jövőre.

Hogy ezt teljesíteni tudjuk továbbra is edzünk rendszeresen. Minden csütörtökön és vasárnap a focipályán és keddenként alkalmasint a Gáton. De az igazi nagy hőségben a falunap után 3-4 hét pihenés következik majd. Addig is szeretettel várunk minden érdeklődőt és „futóbolondot” az edzéseinken!

Megosztás

  • Facebook
  • Twitter
  • Google Plus
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS